|
|
|
Üdvözöljük
Digitális Vendégkönyvünkben!
|
|
|
|
Vendégkönyvünk
célja, hogy az Ön véleménye, hozzászólása, észrevétele olvasható
legyen honlapunkon.
Biztonsági okokból az üzenetek késéssel jelennek meg az
oldalon!
A
honlappal kapcsolatos egyéb észrevételek:
info@nemosystem.hu |
|
Friss bejegyzések |
|
400. |
|
|
Név: |
Kis Tót Róbert |
|
E-mail: |
dede55@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2011.01.09. Idő: 21:27:09 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgármester Úr!
2010. december 13-ai ülésen a
képviselőtestület az Ön előterjesztése alapján megszavazta, hogy a
Balatonvilágos szabályozási tevében a korábbi építési magasságra
vonatkozó korlátozás feloldásra kerüljön és lehetővé váljon az,
hogy a Club Aliga területén a beruházó akár a löszfal magasságáig
felérő épületeket is felépítsen.
Érdeklődnék, hogy Ön szerint ez a módosítás
összhangban van-e a azzal a Club Aliga beépítési koncepciójával
melyet 2009-ben Ön is megszavazott?
Mi indokolja azt, hogy a hatályos
településfejlesztési koncepcióval ellentétesen (mely szerint az
épületek magasságát koncepcionálisan legfeljebb négy szintben
(lombkorona magasságában kell meghatározni) Ön mindenféle
indokolás nélkül a löszfal magasságáig engedné építkezni a
beruházót?
Ön szerint összhangban van a
löszfal magasságáig felérő épület a jelenlegi településképpel és a
beruházó profitéhségén túl származik-e a településnek előnye
abból, hogy ha „toronyházak” jelenek meg a Club Aliga területén? |
|
|
|
|
|
|
|
399. |
|
|
Név: |
Miklós |
|
E-mail: |
bencemiki@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2011.01.05. Idő: 21:22:26 |
|
Üzenet: |
Van Aligán/Világoson kijelölt korcsolyapálya
a tavon? Szoktak a helyiek korcsolyázni? Sima a jég vagy
hullámos, bütykös?
Köszönöm az infót előre is. |
|
|
|
|
|
|
|
398. |
|
|
Név: |
Dluhopolszky László |
|
E-mail: |
dluho@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.12.21. Idő: 11:40:59 |
|
Üzenet: |
Elszomorít, hogy a
HÍRMONDÓNAK hírmondója sem maradt....pedig volna, aki csinálná, de
annak nem lehet? Vajon miért? Aki tudja mi történik Világoson, az
súgja meg nekem. Világos? Az Önkormányzatnak Kellemes ünnepeket
kívánok! |
|
|
|
|
|
|
|
397. |
|
|
Név: |
Kiss Emil |
|
E-mail: |
kisse@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.12.15. Idő: 16:40:13 |
|
Üzenet: |
Teljesen felesleges fenn tartani ezt a
honlapot... december közepe van és még sehol a Novemberi
Hírmondó.. lassan már a Decemberinek kellene megjelenni.
Hétről hétre nézem az oldalt, de elég régen
találtam rajta újdonságot!
Szomorú ez
nekem. |
|
|
|
|
|
|
|
396. |
|
|
Név: |
Miklós |
|
E-mail: |
bencemiki@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.12.15. Idő: 21:19:16 |
|
Üzenet: |
Nagy kérésem lenne a helyiekhez: a hírek
szerint a déli partot "letarolta" az Balaton vize, jege. Lenne
itt valaki, aki készítene 5-10 fényképet a Kisfaludy utca végén
lévő öbölről, géppel vagy mobillal, és elküldi nekem - vagy
feltölti egy képmegosztó szájtra?
Köszi szépen. |
|
|
|
|
|
|
|
395. |
|
|
Név: |
Pap Zsuzsi |
|
E-mail: |
p.zsubi@gmail.com |
|
|
Dátum:
2010.11.25. Idő: 07:27:36 |
|
Üzenet: |
Még mindig nem lehet
tudni, hogy lesz e Jótékonysági bál világoson? ilyenkor már a
jegyeket szokták árulni.... |
|
|
|
|
|
|
|
394. |
|
|
Név: |
Dr. Nagy Miklós |
|
E-mail: |
drnagymiklos@t-email.hu |
|
|
Dátum:
2010.11.09. Idő: 11:07:03 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Dluhopolszky Úr!
Az októberi Hírmondó kész volt. Valamiért
nem jelenhetett meg. Hogy mi az oka, a választ a képviselőktől
várhatja.
Üdvözlettel NM |
|
|
|
|
|
|
|
393. |
|
|
Név: |
Molnár Dániel (webmester) |
|
E-mail: |
daniel@nemosystem.hu |
|
|
Dátum:
2010.11.08. Idő: 17:00:00 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Baksa Ferenc!
A balatonvilagos.hu domainhez, azért nincsenek e-mail címek
hozzárendelve, mert erre eddig még nem volt igény.
Amennyiben ennek szükségességét érzi a Polgármesteri Hivatal,
úgy semmi akadálya nincs az egységes e-mailcímek létrehozásának!
Tisztelettel:
Molnár Dániel |
|
|
|
|
|
|
|
392. |
|
|
Név: |
Baksa Ferenc (Combi) |
|
E-mail: |
ferenc@baksaferenc.hu |
|
|
Dátum:
2010.11.08. Idő: 10:57:04 |
|
Üzenet: |
Kedves Webmester!
Végig nézegettem az új képviselők listáját,
és szemembe ötlött egy elképesztő dolog.
Miért nincs mindenkinek egységes domainhez
tartozó e-mail címe?
Ha már a hivatalosságot képviselik, nem
lehet mindenkinek egységes (név@balatonvilagos.hu)
e mail címe? Ide érteném a polgármestert, a
jegyzőt, és még akik hivatali feladatot látnak el.
Üdv: Baksa Ferenc (Combi) |
|
|
|
|
|
|
|
391. |
|
|
Név: |
Pap Zsuzsi |
|
E-mail: |
p.zsubi@gmail.com |
|
|
Dátum:
2010.11.05. Idő: 16:46:58 |
|
Üzenet: |
Érdeklődni szeretnék, hogy idén mikor kerül
megrendezésre a Jótékonysági bál, mert a rendezvényeknél nincs
kiírva.
Köszönöm! |
|
|
|
|
|
|
|
390. |
|
|
Név: |
Dluhopolszky László |
|
E-mail: |
dluho@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.11.04. Idő: 17:56:14 |
|
Üzenet: |
Kedves Újságszerkesztő(k) !
Hiába keressük az októberi Hírmondót! Mi
lett vele? A nagy választási csatározások után jó lenne értékes
információkhoz jutni. Kérem nyugtassanak meg minket, hogy nem
szűnt meg a település hírmondója. Most sírjuk csak vissza Krutzler
Adrienn szerkesztő asszonyt......regnálása alatt ilyen nem
fordulhatott elő.
Üdvözlettel Világos "szerelmese"
2010.november 4. |
|
|
|
|
|
|
|
389. |
|
|
Név: |
Kiss Emil |
|
E-mail: |
kisse@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.31. Idő: 17:04:15 |
|
Üzenet: |
Volt ünnepély Balatonvilágoson, magam és a családom is részt
vettünk rajta. A szokásos helyen a MŰVELŐDÉSI HÁZBAN volt!!! |
|
|
|
|
|
|
|
388. |
|
|
Név: |
DR. Nagy Miklós |
|
E-mail: |
drnagymiklos@t-email.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.23. Idő: 18:06:49 |
|
Üzenet: |
Mai napon kerestem a
Nemzeti ünnep helyszínét, de nem találtam. Egy zászlót sem láttam
a közterületeken. Volt egyáltalán ünnep Balatonvilágoson? Aki
tudja válaszoljon. Köszönöm előre is. |
|
|
|
|
|
|
|
387. |
|
|
Név: |
Erdélyi Józsefné |
|
E-mail: |
arilia@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.21. Idő: 10:43:05 |
|
Üzenet: |
Tisztelt balatonvilágosi lakosok!
A Nők Egyesülete gyűjtést szervez a
devecseri és kolontári vörösiszap-károsultak javára!
Az ott élőknek szükségük van:
Lapátra
Gumikesztyűre
Gumicsizmára
Esőkabátra
Tisztítószerre
Tartós élelmiszerre
Iskolaszerekre
Ruhákra
Ásványvízre
Mindennapi használati szerre
- gumicsizma (különösen 38-44-es méretig)
- gumikesztyű
- egészségügyi maszk/pormaszk
- védőszemüveg
- overall
- vödör
- műanyag poharak
- matracok
- párnák
- paplanok
- takarók
- meleg ruhák (gyereknek, felnőttnek)
- alsóneműk (zokni, bugyi, trikó gyerekeknek
is)
- tisztálkodási szerek (vécépapír, fogkrém,
fogkefe, pelenka, egészségügyi betét, szappan, tusfürdő, stb.)
- tisztítószerek
- cipő
- tartós élelmiszerek (konzer, kenyér,
száraztészta, olaj, májkrém, tej, ásványvíz, édesség, tea, liszt,
stb.) és ezek tárolására alkalmas zacskók
- ecet
- szemeteszsákok nagy mennyiségben
- elem
- gyertya
- törülköző
Adományaikat leadhatják a következő címeken:
Általános Iskola (délután 3 óráig: Farkas
Lászlóné, Erdélyi Józsefné, Dávid János,
3 óra után: Tóthné Ágota Ibolya)
Deák Ferenc utca 1. (Gombás Istvánné)
Ady utca 13. (Viszt Ferencné)
József A. utca 50. (Király Györgyné)
Amennyiben egy autóra való adomány
összegyűlik személyesen visszük a károsultaknak és családonként
kapják meg.
FOGJUNK ÖSSZE, SEGÍTSÜNK AZOKNAK, AKIKNEK
LEGNAGYOBB SZÜKSÉGE VAN A SEGÍTSÉGRE!
Köszönettel:
Nők
Egyesülete elnök |
|
|
|
|
386. |
|
|
Név: |
Szabó Lilla |
|
E-mail: |
l.szabics@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.12. Idő: 20:09:40 |
|
Üzenet: |
Kérem frissíteni az "Önkormányzat" link
alatt, a "Balatonvilágos Község Önkormányzat
Képviselő-testületének 2010. évi M U N K A T E R V E" című
bejegyzést, mert már nem aktuális. Jó volna tudni az új testület
üléseinek időpontját és napirendjét!
Köszönettel:
Szabó Lilla |
|
|
|
|
385. |
|
|
Név: |
Varga Péter |
|
E-mail: |
p.varga68@yahoo.com |
|
|
Dátum:
2010.10.12. Idő: 18:00:11 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgármesteri Hivatal!
Kérem, amint van új fejlemény a Háziorvos
lemondásával és a község orvosi ellátásával kapcsolatban,
jelentessék meg a honlapon!
A Képviselő Testület üléseiről készült
jegyzőkönyvet minél hamarabb, ha lehet már másnap legyenek
szívesek megjelentetni a honlapon, mert 1-2 héttel később, amilyen
időközzel meg szokott jelenni, már kevésbé aktuálisak az ott
elhangzottak.
Köszönettel:
Varga Péter |
|
|
|
|
384. |
|
|
Név: |
Pintér Dezső |
|
E-mail: |
haltungbt@vipmail.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.12. Idő: 11:17:12 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Jegyző Asszony!
Köszönjük szíves tájékoztatását,
türelemmel várjuk az új fejleményeket!
Valóban "a megválasztott képviselők
mindegyike tett közzé bemutatkozó szórólapot, cikkeket különböző
formákban" kivéve az egyetlen hölgy Krutzler Adrienn, (vagy csak
nem tudott el hozzánk). Bár az elmúlt években többször
találkozhattunk nevével, tulajdonképpen semmit nem tudunk róla.
(végzettség, munkahelyek, helyben lakás? stb...)
Valóban nagyon hasznos lenne, ha
közzétennék a honlapon a bemutatkozókat, mert így a település régi
és új lakosai könnyebben megismerhetnék őket és ők sem felednék el
választási ígéreteiket.
Nem szeretnénk, ha az újonnan
megválasztottak közül bárki részéről megismétlődne az, amit az
előző ciklusban Bóta Györgyi "képviselő" asszony csinált, hogy
rendszeresen igazolatlanul távol maradt az ülésekről, nagy ritkán,
amikor megjelent, akkor is csak a legvégére ért oda, felszólalása
nem volt, érdemi munkát nem, vagy csak alig végzett.
Az ő részvételét és "munkásságát"
elrettentő példaként ajánlanám az új képviselők figyelmébe, bízva
abban, hogy minden ülésre felkészülten fognak érkezni és kifejtik
véleményüket, javaslatokat tesznek a köz érdekében.
Tisztelettel:
Pintér Dezső |
|
|
|
|
|
|
|
383. |
|
|
Név: |
Horváth Tibor |
|
E-mail: |
turatib@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.11. Idő: 21:07:02 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Önkormányzat!
Szeretnénk, ha mielőbb feltüntetnék a
képviselők bemutatkozását (rövid életrajz) és elérhetőségét, hogy
nekik is megtehessük javaslatainkat, észrevételeinket,
indítványainkat.
Szeretnénk, ha itt Balatonvilágos honlapján
megjelennének az Önkormányzat egyes fejlesztési lépései,
beruházásai, mert mi lakosok és választópolgárok tisztában akarunk
lenni azzal, hogy pl.: a Községi Fizető Strandon kialakítandó
homokos part létrehozásában mi kerülne 10 millió forintba?
Lennének javaslataink, ötleteink, hogy ugyanazt a munkát olcsóbban
el lehessen végezni, végeztetni, így komoly pénzeket
takaríthatnának meg a községnek és még több fejlesztés
valósulhatna meg.
Előnyös volna a képviselő testület és a
lakosság között egy interaktív kapcsolatot létrehozni, hogy
képviselőink szavazatukkal valóban bennünket választópolgárokat
képviseljenek.
Köszönettel:
Horváth Tibor |
|
|
|
|
|
|
|
382. |
|
|
Név: |
Pap Károly |
|
E-mail: |
k.pap@vnet.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.11. Idő: 16:23:56 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Horváth Attila !
Egy nyelvet beszélünk ugyan ebben az
országban, de mégis százával, ezrével adódnak félreértések napi
szinten, de akár óránként is. Célszerű ezért mindent pontosan és
részletesen közölni akár szóban, akár írásban vagy elektronikusan
tesszük meg.
Attól függően, hogy az ügy számunkra mekkora
fontossággal bír, különböző biztonsági utómunkálatokat kell
végezni.
1. Odabiggyesszük az e-mail végére, hogy
jelezzen vissza a címzett, amennyiben megkapta és minden rendben
van. Ha nem érkezik visszajelzés még aznap, felhívjuk telefonon és
egyeztetünk.
2. Személyesen is felkeressük, hisz egy
községben lakunk és meggyőződünk arról, hogy közlésünk eljutott-e
hozzá, jól értelmezte-e és megtette-e a szükséges lépéseket.
Esetleg személyesen is átadhatjuk neki a megjelentetésre szánt
anyagot megerősítésképpen.
Félreértés, hiba mindig adódhat. Töttössy Úr
is hibázhat, de gondolják meg jól, hogy Önök mindent megtettek-e
az ügyük érdekében! Aki olvassa a vitájukat itt a vendégkönyvben,
azért azt tisztán látja, hogy nem Töttössy Úron múlt, hogy a
kedves felesége nem lett képviselő.
Lehetett volna szórólapot szerkeszteni
fényképpel, bemutatkozással és egy rövid program ismertetővel,
lehetett volna választási kampánygyűlést szervezni a kultúrházban,
amelyet az Önök számára is ingyenesen biztosított volna a község,
mint ahogy a Doktor Úr és a polgármester jelöltek is megtartották
a saját bemutatkozó gyűlésüket.
Egy képviselőjelöltnek nem csak annyit kell
mondania, hogy "jót akarok a falunak szavazzatok rám!" Mert ezt
minden lakosról feltételezzük, hogy jót akar a falunak.
Bemutatkozás, és nyilvános vélemény kifejtés
szükséges a községet érintő megoldandó feladatokkal kapcsolatban.
A választóknak fontos ismerniük, hogy a jelölt mit hogyan lát,
milyen megoldásokat tud elképzelni és mennyire nyitott a lakosság
javaslatainak befogadására.
Ha Önök megtettek mindent céljuk elérése
érdekében, akkor joggal verhetnék a vasat Töttössy Úrral szemben,
de ez nem így történt.
Javaslom vonják le a megfelelő tanulságot és
a jövőben a fentieknek megfelelően járjanak el. Biztosíthatom
Önöket, hogy nagyobb sikerben lesz részük.
Üdvözlettel:
Papp Károly |
|
|
|
|
|
|
|
381. |
|
|
Név: |
Szombathyné dr. Kézi Aranka |
|
E-mail: |
bvilagos.polg@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.11. Idő: 13:22:27 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Horváth Tibor! Tisztelt Pintér
Dezső!
Érdeklődésükre tájékoztatjuk, hogy a
képviselő-testület tagjainak elérhetőségeit a hétfőn 2010. október
11. napján 17.00 órai kezdettel tartandó alakuló ülést követően
tudjuk összegyűjteni és közzétenni, ekkor lép hivatalba a
megválasztott Képviselő-testület. Addig is, amennyiben a
képviselőkkel szeretnék felvenni a kapcsolatot, kérjük a
bvilagos.polg@invitel.hu hivatalos
emailcím használatát. Ezen az email elérhetőségen lehet továbbá
közölni minden hivatalos jellegű, panaszos, vagy közérdekű
információt az önkormányzattal, annak hivatalával, intézményeivel.
Tájékoztatom továbbá Önöket, hogy a
megválasztott képviselők mindegyike tett közzé bemutatkozó
szórólapot, cikkeket különböző formákban, melyeket szándékunk a
Pintér Úr által is javasolt bemutatkozóként a képviselőink
hozzájárulása „esetleges kiegészítése” esetén közzétenni a
honlapon.
A képviselő-testület tagjaira számtalan
feladat vár a következő hetekben, megválasztásukat követően
jelentős mennyiségű anyagot kell áttanulmányozniuk, megismerniük
véleményeik, álláspontjaik kialakításához, döntéseik megalapozott
meghozatalához. Kérjük szíves türelmüket és megértő
együttműködésüket.
Tisztelettel: Szombathyné dr. Kézi Aranka jegyző |
|
|
|
|
380. |
|
|
|
|
|
Név: |
Töttössy Péter |
|
E-mail: |
zepetnek@vnet.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.09. Idő: 17:07:02 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Közszolga!
Kedves Horváth Attila!
Nem baj, hogy eddig nem szólt, nem volt a
kérdés bonyolult...
Most már az...
Tehát, a szerkesztőbizottság nem jelzett
nekem, hogy miért így szerkesztettem a jelzett cikket!. Én, ha
figyelmetlen is voltam Ön, Önök szerint, csak azt tudom mondani
sajnálom, de nem tudok változtatni a tényen. Ez nem csúsztatás,
hanem valóság!
A küldeményt, mint levelet a gépemről
töröltem, így nem tudok, tudtam visszaemlékezni, hogy mi érkezett
Önöktől, azaz milyen címre. Maga a cikk lett mentve. Ezért
válaszoltam azt amit. Ha a címzés úgy volt ahogy írják, a dolgot
akkor is csak sajnálni tudom, mert továbbra sem tudok rajta
változtatni. Nem csúsztatok, de a sok cikk szerkesztése rám esik,
nem panaszkodom ez a munkám. De a szakmámban a szerkesztést a
megfelelő embereknek korrektúráznia kell, akik ebben az esetben a
szerkesztőbizottság tagjai. Azért fontos ez, mert én tévedhetek,
elnézhetek dolgokat, mint ahogy azt ez a példa is mutatja. A
szakma előírja a korrektúrát és olyan személynek, aki a tartalmat
nem ismeri. Ez a személy fogja a hibákat megtalálni. Sajnos évek
óta küzdök a hivatallal, de ez nem így történik. Valóban nagyon
sajnálom, hogy ez történt, és, hogy a cikk helye Önöknek nem felet
meg.
Csak említem, hogy a nevezett cikk az újság
hatodik oldalán van, egy fontos beszámoló végén! A cikk az összes
képviselő-jelölttel szemben nagyobb betűméretű címzéssel jelent
meg. Valamint, ha már elnéztem a tárgyban jelzett - Ön által most
írt címet -, úgy felhívom szíves figyelmüket, hogy hasonlítsa
össze a többi képviselő-jelölt cikk tartalmával a kedves
feleségéét! Ebből nem derül ki egyértelműen, hogy
képviselő-jelöltként írt! Továbbá, hogy az ön szavaival éljek -, A
feleségemet az ő udvarias és visszafogott észrevételével
kapcsolatban az Ön részéről olyan nemtelen, „csúsztatásokkal”,
valótlanságokkal teli - remélni merem, hogy a lelkiismeret
furdalásából fakadó -, ügyetlen embernek tünteti fel, aki saját
magának köszönheti, hogy Ön hibázott. - , de a cikk tartalmának
mennyisége is ezt az elhelyezési lehetőséget hozta, adta! Ennyi
anyagot nem lehet esztétikusan negyed oldalon elhelyezni.
Az újságban megjelent egy negyed oldal
terjedelem nem karakter mennyiségre lett megadva, így amennyi cikk
tartalmat küldtek a képviselő jelöltek, azt megjelenítettük, nem
kifogásolva, hogy több vagy kevesebb az a leírtaktól. Tehát, ha
több és tartalmasabb anyagot kapok, az kerül be a Hírmondóba!
A cikk tartalmát illetően a
képviselő-jelöltek bíztatását, velük való egyetértését lehet
kiérezni...
További üdvözlettel,
tiszteletteljes sajnálattal:
Töttössy Péter
rokkantnyugdíjas
nyomdaipari vállalkozó
Zepetnek Nyomda
zepetnek@vnet.hu
+36-309-466-199 |
|
|
|
|
|
|
|
379. |
|
|
Név: |
Pintér Dezső |
|
E-mail: |
haltungbt@vipmail.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.07. Idő: 19:57:03 |
|
Üzenet: |
Kérem, hogy a jelenlegi önkormányzati
választásokon mandátumot szerzett képviselők névsor listáját és
elérhetőségeiket frissítsék az "Önkormányzat" link alatt.
A új képviselők és a lakosság közvetlenebb
kapcsolata érdekében javaslom, hogy jelenjen meg a község
honlapján minden képviselőről egy rövid bemutatkozás fényképpel,
internetes és telefonos elérhetőséggel, mert vannak akik még
választási bemutatkozó szórólapot sem tettek közzé, így maximum
annyian ismerik őket, ahányan rájuk szavaztak. Balatonvilágoson
több, mint 1200 ember él. Szeretném, ha lehetősége lenne
mindenkinek megismerni, hogy kik képviselnek bennünket, kik
döntenek a településünket érintő ügyekben.
Köszönöm: Pintér Dezső |
|
|
|
|
|
|
|
378. |
|
|
Név: |
Fekete József |
|
E-mail: |
feketej@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.07. Idő: 17:13:06 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgármester Úr !
Köszönjük megértését, legyen kedves
intézkedni egy "Közérdekű vélemények" nevű fórum megnyitásáról.
A Pro-Mot Kft. eltitkolta a szerződését és 4
szezonon keresztül jogtalanul szedte a belépődíjakat a
"közterülettel megegyező jogi helyzetű" vízpartra jutás fejében.
Át akarta verni Balatonvilágos Önkormányzatát és lakosságát azzal,
hogy bizonyos kedvezmények, engedélyek kibocsájtása fejében
elbontja a sorompókat és mindenkinek szabad bejárást biztosít. Ez
mindenféle feltétel támasztása nélküli kutya kötelessége!
Hogy a település jelenlegi lakosságát
meghaladó számú Izraeli állampolgár betelepítése (akik még a
magyar nyelvet sem beszélik) egyedül a Pro-Mot-nak lesz érdeke, de
Balatonvilágosnak biztosan nem. Nem kell sok idő és közülük kerül
ki majd a polgármester és a képviselő-testület tagjai is. A
jelenlegi lakosok pedig lehetnek a szolgáik. Szép kis jövő vár
ránk!
A legközelebbi vasúti rakodó - ahogy Ön
fogalmazott - Balatonaliga vasútállomáson a 3-as számú vágány
mellett a Club Aliga területe irányába könnyedén kiépíthető és
ennek kiépítését a Pro-Mot Kft. számára írja elő a képviselő
testület! Így biztosítható, hogy az építkezés a legkevésbé zavarja
a lakosságot.
Az autópálya építése során az Önkormányzat
részéről el lett hanyagolva a zajvédő fal kérdése és a
kötelezettek számára legolcsóbb és legkényelmesebb megoldás lett
jóváhagyva, így éjszaka csukott ablakoknál is hallani az autópálya
zúgását.
Köszönjük figyelmét,
Üdvözlettel:
Fekete József |
|
|
|
|
|
|
|
377. |
|
|
Név: |
Fekete Barnabás
polgármester |
|
E-mail: |
bvilagos.polg@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.07. Idő: 09:19:49 |
|
Üzenet: |
Balatonvilágos lakossága nevében, ám egy
szűkebb csoportérdeket képviselő bejegyzésre az alábbi
tájékoztatást adom:
Elsősorban: biztosíthatom, hogy a
megválasztott képviselő-testület és a polgármester is nyitott
bármely közérdekű kérdés, vélemény nyilvános megvitatására, minden
esetben, amikor a lakosság nevében, annak vélt felhatalmazásával
véleményt nyilvánító kilép az ismeretlenség homályából és
felvállalja a nevét.
A község honlapján a vendégkönyv szerintem
megfelel egy nyilvános véleménynyilvánítási lehetőségnek, de nincs
akadálya egy "Közérdekű vélemények" oldal megnyitásának.
A helyi önkormányzatokról szóló törvényben a
népi kezdeményezés és népszavazás a választópolgárok szabad
véleményezési jogát biztosítja (ezzel a lehetőséggel a korábbi
testület nem mert élni) ezt nem pótolhatja, nem helyettesítheti
semmiféle internetes fórum. Ígérhetem, hogy a lakossági
véleménynyilvánítás eszközeként élni fogunk a népszavazás
lehetőségével minden fontos, Balatonvilágos fejlődését érintő
kérdésben.
Ha végig tekinti a Pro-Mot Hungária
Ingatlanfejlesztő Kft és az önkormányzat képviselő-testülete
közötti megállapodásokat, tárgyalási jegyzőkönyveket (honlapon
hozzáférhető, de ha nem találja a Polgármesteri Hivatalban
rendelkezésre áll) rátalálhat, hogy csúnya átverési sorozat az
önkormányzat részéről történt. Az Ön által citált nagybetűs
"hatósági szerződés" nem erre az esetre kínál megoldást.
Biztosíthatom, hogy a községben élők és a jövőben ideköltözők
érdekeit fogjuk képviselni tárgyalásaink során. Mert az a
megfogalmazott célunk, hogy Balatonvilágos egy élhető és élő
település legyen.
Sajnálatos módon az Ön által javasolt vasúti
és vízi szállítás lehetősége nem megoldott, mert legközelebbi
vasúti rakodó hely Lepsény vasútállomás, illetve Siófok
Ipartelepek vasúti rakodóhely. Vízi szállításnál a ki-, és
berakodó nem megoldott, részemről teljes mértékben ellenzem azt,
hogy a kikötőt és parkját tönkretéve azok építési anyag
szállítására, rakodására legyenek használva.
A 71. számú főközlekedési útról a Club
Aligára bevezető 7118. számú út állami közút, melyet a jelenleg
forgalomban lévő szállítóeszközök használhatnak. Érdekes módon a
szintén nagy építési anyagforgalommal járó szennyvízcsatorna és
autópálya építés, valamint a vízparti önkormányzati területre
szállított több ezer köbméter föld nem keltett ilyen zavaró
hatást. A várható anyagszállítási forgalom az Aligai utcában
lakókat zavarhatja, de körültekintő építésszervezéssel ez is a
minimálisra csökkenthető.
Az autópálya építése során a
környezetvédelmi előírások alapján épültek a zajvédő falak, ezen
túlmenően csak önkormányzati forrásból lehet nagyobbat építeni, ha
megosztja velünk, hogy hol lehet ilyen jellegű pályázati
lehetőséget találni és forrást biztosítani.
Az Aligai utca a 7118 számú állami közút,
indokolt esetben lehet fordulni az Állami Közútkezelőhöz.
A vendégházban lévő sportszertároló
bővítéséről az érintett sportegyesület kérelme esetén majd a
képviselő-testület fog dönteni a község érdekének szem előtt
tartásával.
Tisztelettel: Fekete Barnabás Balatonvilágos
képviseletével meghatalmazott polgármester. |
|
|
|
|
|
|
|
376. |
|
|
Név: |
Horváth Attila |
|
E-mail: |
horvathatt@gmail.com |
|
|
Dátum:
2010.10.06. Idő: 21:30:59 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Töttössy Péter Úr!
Eddig nem szólaltam meg az ügyben, mert
hivatásomnál fogva nem lehetek érintett egy választási kampányban,
mivel azonban a választásoknak vége, már megtehetem, érintett
félként, a nejem határozott kérése ellenére. A feleségemet az ő
udvarias és visszafogott észrevételével kapcsolatban az Ön
részéről olyan nemtelen, „csúsztatásokkal”, valótlanságokkal teli
- remélni merem, hogy a lelkiismeret furdalásából fakadó -,
ügyetlen embernek tünteti fel, aki saját magának köszönheti, hogy
Ön hibázott. No de vegyük az Ön riposztját és szedjük ízekre, hogy
Ön és más is láthassa kinek a kezében van a Világosi Hírmondó
szerkesztésének lehetősége.
Ön azt írja a levelében, hogy párom nem
jelezte, hogy képviselőjelöltként küldi a Zepetnek email címére a
levelét és nem adott meg elérhetőséget sem, így Ön nem tudott vele
kapcsolatba lépni. Ezzel szemben az az igazság, hogy az email
tárgy rovatában feltüntette: „képviselőjelölt a hírmondónak”.
Elérhetőségét is megadta, így történhetett, hogy Ön a
vendégkönyvbe írt válaszát megküldte nejem email címére is, ami
egyébként az Önöknek készített levélen egyértelműen azonosítható
volt, mint a küldő email címe. Valószínűleg Ön nem „lapozott”; az
email elejére, vagy végére, ahogyan a második oldalra sem a
fényképéhez. Amennyiben tehát úgy gondolta, hogy nem kapott
fényképet, módja lett volna feleségemmel felvenni a kapcsolatot
ugyanúgy, ahogyan most is: emailben (Bár kétlem, hogy Zsuzsához is
eljött volna fényképet készíteni, ahogyan az Ön által
kiválasztottakhoz-igaz ezt úgysem kérte volna). Nem tudom milyen
alapon várta Ön el azt, hogy nejem személyesen érdeklődjön Önnél
arról, megfelel-e az Ön által elvárt kritériumoknak az általa
készített bemutatkozás, mindenesetre köszönetmondás mellett arra
kérte Önt, hogy emailben szíveskedjen válaszolni, megkapta-e a
bemutatkozó anyagot. Valószínűleg Ön erre az oldalra sem lapozott
és hogy Önt idézzem, ezt tényleg sajnálattal veheti tudomásul.
Ön burkoltan azt állítja, feleségem arra
sem méltatta, hogy a bemutatkozó anyagát kísérő levelet aláírja.
Ismét nem mond igazat, „tisztelettel”, Horváth Attilánéként
aláírta. Az pedig, hogy a bemutatkozás tartalmából nem tudta
levonni a következtetést, miszerint az anyag egy jelölt
bemutatkozása, Önt minősíti. (Egyébként erre a megerőltető
gondolatgyakorlatra nem is volt szükség, mert a levél „tárgy”
rovata ezt tartalmazta.)
Mellékesen jegyzem meg: az Ön
hivatkozásai még mindig nem magyarázzák a megjelenés
méltánytalanul apró méretét a Világosi Hírmondóban, de tudomásul
veszem, hogy a lap kiadójának, szerkesztőjének Balatonvilágoson
joga van eldönteni ki az, aki majdnem fél-háromnegyed oldalt
kaphat és ki az aki csupán néhány postabélyegnyi helyet.
Biztosítom Önt, hogy csupán azért
„ragadtam tollat”, mert mélyen felháborít az Ön magatartása ezzel
a pitiáner üggyel kapcsolatban. Nevezetesen az, hogy Ön a
választások előtt felségemnek négyszemközt úriember módjára
elismerte, hogy az újság kapkodó szerkesztése közben hiba történt.
Mindezek ellenére ezt a hibát a helyi közvélemény előtt,
Balatonvilágos vendégkönyvében már a feleségem terhére kívánta
róni. (A nejemtől ezt meg is tehette volna, de mit tegyek, nem
bírom az igazságtalanságot.) A tisztánlátás érdekében csatolom a
feleségem által, a bemutatkozó anyagához írt kísérőlevelet, annak
részleteivel:
feladó Zsuzsanna Vörös
<horvathvoroszsuzsa@gmail.com>
címzett
zepetnek@vnet.hu
dátum 2010. szeptember 17. 17:33
tárgy képviselőjelölt a hírmondóba
küldő gmail.com
„Tisztelt Szerkesztőség!
Csatoltan megküldöm a Világosi Hírmondóba
szánt bemutatkozásomat. Kérem szíves visszajelzésüket arról, ha
sikeresen átment az emailem. Köszönöm a lehetőséget. Tisztelettel:
Horváth Attiláné.”
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy egy
rövid, nem sértő hangnemű, nem Önnek, hanem a szerkesztőségnek
címzett, szerintem szellemes riposzt a személyes tisztázás helyett
idáig fajult.
Balatonvilágos, 2010. október 06.
Tisztelettel:
Horváth Attila
férj
közszolga |
|
|
|
|
375. |
|
|
Név: |
Horváth Tibor |
|
E-mail: |
turatib@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.06. Idő: 21:13:29 |
|
Üzenet: |
Kérjük, hogy az
Önkormányzat menüpont alatt frissítsék a képviselők névsorát és
elérhetőségeiket is tüntessék fel, amin keresztül felvehetjük
velük a kapcsolatot!
Köszönöm:
Horváth Tibor |
|
|
|
|
374. |
|
|
Név: |
Fekete József |
|
E-mail: |
feketej@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.06. Idő: 16:16:58 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgármester Úr,
Tisztelt újonnan megválasztott Képviselő
Testület!
Megtiszteltük Önöket bizalmunkkal, most Önök
tiszteljenek meg bennünket a figyelmükkel:
- Kérjük elektronikus LAKOSSÁGI FÓRUM
létrehozását (ilyen néven) az interneten a
www.balatonvilagos.hu honlapon, ahol
leírhatjuk javaslatainkat, észrevételeinket, feltehetjük
kérdéseinket. Így a község lakossága és vezetése sokkal közelebb
kerül egymáshoz, a friss információkhoz mindenki hozzájutna és
népszavazás nélkül Önök mindig tisztában lesznek a közvéleménnyel.
- A Club Aliga ügyében csak akkor hozzák meg
a végleges döntést, ha kőkemény biztosítékok szavatolják a falu
érdekeit! Puszta ígéreteknek sose engedjenek, hisz a Pro-Mot Kft.
egyszer már nagyon csúnyán megpróbált átverni bennünket! Elvárjuk,
hogy HATÓSÁGI SZERZŐDÉSBE foglaljanak minden megállapodást, így
nem teljesítés esetén bírósági hercehurca nélkül azonnal
végrehajtható lesz.
- A Club Aliga bontásához és újjáépítéséhez
a szállítást kizárólag vasúton és vízi úton végezhessék. Az Aligai
vasútállomás harmadik vágánya mellé a Club Aliga irányába építsen
ki a beruházó egy le-fel rakodó peront, így a lehető legkevésbé
zavarná a község lakosait az építkezés, közútjainkat nem terhelné
a teherautó forgalom.
- Nagyon komoly, az autópálya fölé is ívelő,
legalább 4 méter magas zajvédő fal építését kell megpályázni a
település mellett húzódó teljes szakaszra, mert a jelenlegi semmit
nem ér. Éjjel-nappal folyamatosan erős zúgásban élünk, melyet az
autópálya "szolgáltat" nekünk.
- A főút burkolata a településtáblától a
Club Aligáig felújításra szorul. Kérjük ez ügyben a lehető
leghamarabb intézkedjenek, mert a felújítás már nem tűr
halasztást.
- A Nádfedeles Vendégház hátsó részében a
vízisportszer tárolót kérjük hátrafelé duplájára megnagyobbítani,
hogy még többünknek legyen lehetősége eszközeit elhelyezni és
aktívan sportolni itt a településen.
Várjuk a valódi és látványos változást, a
részletes lakossági tájékoztatást!
Tisztelettel:
Fekete József |
|
|
|
|
373. |
|
|
Név: |
Visolyi Ákos |
|
E-mail: |
visolyi@upcmail.hu |
|
|
Dátum:
2010.10.04. Idő: 20:21:30 |
|
Üzenet: |
Nagyon kíváncsi vagyok, mi lett az
önkormányzati választás eredménye. Kaphatnánk erről valami
tájékoztatást?
Előre is köszönöm. |
|
|
|
|
372. |
|
|
Név: |
Töttössy Péter |
|
E-mail: |
zepetnek@vnet.hu |
|
|
Dátum:
2010.09.30. Idő: 16:13:32 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Horváth Attiláné!
Kedves Zsuzsa!
Sajnálattal tudatom, hogy mivel képanyaga
a küldemény második oldalán van, így elkerülte figyelmemet, hogy
egyáltalán azt elküldte. Továbbá és a legfontosabb az Ön
érdekében, hogy küldeménye, nem úgy érkezett, hogy arról kiderülne
képviselő-jelölt szándéka. Azaz semmilyen szöveg nem utalt arra,
hogy Ön képviselő-jelöltként küldte a cikkét, melynek tartalmából
sem tudtam következtetni szándékára! Sem elérhetőség, sem aláírás
nincs a küldemény kíséretében.
A nyomda elérhetősége viszont minden
újságon fel van tüntetve, azaz személyesen rá tudott volna
kérdezni az anyagára, hogy az a megjelenéshez egyértelmű-e? Minden
képviselő-jelölt, aki az újságban leközöltette cikkét, személyesen
érdeklődött, hogy az anyaggal a megjelenéshez minden rendben
van-e?
Volt olyan illető, akinek nem volt
fényképe, én készítettem el számára a megjelenéshez a fotót...
Volt olyan, hogy valakikkel szöveget
egyeztettünk, javítottunk, stb.
Tiszteletteljes sajnálattal:
Balatonvilágos, 2010. szeptember 30.
Töttössy Péter
rokkantnyugdíjas
nyomdaipari vállalkozó
Zepetnek Nyomda
zepetnek@vnet.hu
+36-309-466-199 |
|
|
|
|
371. |
|
|
Név: |
Horváth Attiláné |
|
E-mail: |
horvathvoroszsuzsa@gmail.com |
|
|
Dátum:
2010.09.29. Idő: 21:31:34 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Szerkesztőbizottság!
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a
Világosi Hírmondó szeptemberi számában felkínált, bemutatkozásra
szolgáló, néhány sorból álló mondandómat csupán annyira becsülték,
hogy azt az aktív képviselők cikke alá, fényképem nélkül, szinte
láthatatlan módon rejtsék el. Köszönöm a megjelenési lehetőséget
és hogy megismerhettem az Önök által képviselt
„esélyegyenlőséget”.
Balatonvilágos, 2010. szeptember 29.
Tisztelettel:
Horváth Attiláné |
|
|
|
|
370. |
|
|
Név: |
Pap Zsuzsi |
|
E-mail: |
p.zsbui@gmail.com |
|
|
Dátum:
2010.09.15. Idő: 16:34:14 |
|
Üzenet: |
Szeretném
megkérdezni, hogy mikor lesz Balatonvilágoson lomtalanítás?
Köszönöm! |
|
|
|
|
369. |
|
|
Név: |
Dr. Saracz Judit |
|
E-mail: |
drsaraczjudit@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.09.12. Idő: 12:26:14 |
|
Üzenet: |
Lehet-e télen (szilveszter előtti nap vagy
szilveszter délelőtt a legfontosabb, de máskor is) lovasszánt és
hajtót bérelni? |
|
|
|
|
368. |
|
|
Név: |
Viszt Attila |
|
E-mail: |
visztattila@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.08.29. Idő: 16:26:46 |
|
Üzenet: |
Szeretném megkérdezni, hogy mikor lesz végre
normálisan helyreállítva az útburkolat a Béke utcában? Most kb.
egy 50cm x 40 cm x 30cm-es gödör van már kb. 2 hónapja. Igaz, hogy
ez az utca Balatonvilágos "külső" de előbb-utóbb hatalmas baleset
lesz belőle.
Viszt Attila |
|
|
|
|
367. |
|
|
Név: |
Laczhegyi László |
|
E-mail: |
laczhegyi@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.08.23. Idő: 10:42:51 |
|
Üzenet: |
aug. 16.-án feltettem egy-két egyszerű
kérdést és a mai napig nem jött rá válasz. Ez ennyire bonyolult
feladat?
Tisztelettel: Laczhegyi lászló |
|
|
|
|
366. |
|
|
Név: |
p.csaba |
|
E-mail: |
pcsaba@t-online.hu |
|
|
Dátum:
2010.08.21. Idő: 10:33:31 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgarmester ur!
Az önkormányzat területén - Csók sétány
vége, partoldalak, Dobo utca, stb virágzik hihetetlen mennyiségben
a parlagfü. Nem veszik észre? ( ugyanez tapasztalhato a parti
sétány előtti magántulajdonu,üres telkeken)
Felhivom a figyelmét arra, hogy az Ön
törvényi kötelessége lekaszáltatni az önkormányzat területén, és
büntetni, kényszerkaszáltatni a magánterületen. Sok ettől szenvedő
társammal együtt kérem és elvárom hogy sürgősen tegyenek meg
mindent az egészségünkért és kötelességük betartásáért. Pihenni és
nem betegséget összeszedni jöttünk világosra.üdvözlettel. p.csaba |
|
|
|
|
365. |
|
|
Név: |
Szeles Adorján |
|
E-mail: |
szadorjan@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.08.20. Idő: 16:52:33 |
|
Üzenet: |
Tisztelettel megjegyezném, hogy ha
egyszer már létrehoztak egy "Rendezvények" cimű aloldalt, akkor
nem ártana azt karbantartani is, ill naprakész infókat feltenni.
A német nyelvű változatról csak annyit,
hogy a község helyében inkább megszüntetném az aloldalt. Ha
ugyanis ilyen nyelvtudással büszkélkedünk az oldalon, az inkább
közröhej tárgya, mintsem \"turisztikai információ\".
Geschweigege den Aktulität von dieser
unterseite. Letzte Daten vom Jahre 2004!!!! |
|
|
|
|
364. |
|
|
Név: |
Laczhegyi László |
|
E-mail: |
laczhegyi@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2010.08.16. Idő: 14:35:32 |
|
Üzenet: |
Szeretném tudni, hogy az eon által hetekkel
ezelött levágott gallyakat mikor szálítja el az arra illetékes,
ill. az önkormányzat ez ügyben milyen intézkedést tett. A levágott
ágak alatt kirohad a fű. Hol van a közterületfelügyelő? Csak az
álampolgárokat lehet csesztetni, ha az utcán van valami kitéve.
Van területfoglalási engedélye az eonnak? Válaszukat itt kérem.
Tisztelettel: Laczhegyi László |
|
|
|
|
363. |
|
|
Név: |
p.csaba |
|
E-mail: |
pcsaba@t-online.hu |
|
|
Dátum:
2010.07.25. Idő: 10:54:33 |
|
Üzenet: |
Öszintén és talán mások nevében is
gratulálok, és köszönetemet fejezem ki azoknak, Talán elsősorban
Dr. Nagy képviselő urnak, akik végre kiharcolták a szabad lejárást
a Balatonparthoz.
Remélem, egy kicsit még rendbe teszik és
esetleg tovább bővitve a balatonvilágosi part legnagyobb értékét
hozták létre.
köszönjük. |
|
|
|
|
362. |
|
|
Név: |
Tóth Zoltán |
|
E-mail: |
toth.zoltan34@chello.hu |
|
|
Dátum:
2010.07.18. Idő: 21:36:09 |
|
Üzenet: |
Elő és utószezonban horgászni szeretnék
Balatonvilágoson. Ha valaki tudna segíteni olcsó kiadó szobát
szerezni, illetve csónakbérlés ügyben segíteni, azt megköszönném.
üdvözlettel: Tóth Zoltán |
|
|
|
|
|
|
|
361. |
|
|
Név: |
Nagy István |
|
E-mail: |
nagyek@t-online.hu |
|
|
Dátum:
2010.07.17. Idő: 09:11:47 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Jegyző
Asszony!
Mi, Hétvezér utcaiak, Balatonvilágos
másodosztályú polgárai, több mint fél évtizede, Balatonvilágos
települését tiszteltük meg házaink felépítésével, cégeink
telephelyének kialakításával, adóforintjaink befizetésével.
Kötelezettségeinket mindig pontosan
teljesítettük, számíthattak ránk.
Ugyanakkora részt vállaltunk a közterhekből,
mint Balatonvilágos első osztályú polgárai.
Mégis azt tapasztaljuk, hogy gyermekeink
jelentősen egészségtelenebb életkörülmények között kénytelenek
felnőni, mint Balatonvilágos boldogabbik felén, cégeink balkáni
állapotok között működnek.
A földút által okozott porszennyezés
közbotrány és egészségkárosító, a lakó és pihenő övezet
nehézgépjármű forgalma felháborító és jogszabályba ütköző.
Nehezen értjük meg, hogy egy három méter
széles aszfalt út kialakítása miért megoldhatatlan feladat évek
óta az önkormányzat számára.
Nehezen értjük meg, e rövid útszakasz
naponta többszöri locsolásával, forgalomcsillapítással miért nem
lehet elviselhetőbbé tenni az itt élők és dolgozók mindennapjait.
Nehezen értjük meg, hogy a lakó és pihenő
övezet gépjármű forgalmát miért nem ellenőrzi a rendőrség,
miközben a jó kereset reményében kedvükre gusztustalankodnak
például a Club Aliga Zrínyi utcai bejáratánál, ahol már egy
komplett teret neveznek újabban autóbusz öbölnek, a Közigazgatási
Hivatal tavalyi állásfoglalásával ellentétben.
Nehezen értjük meg, hogy a
forgalomcsillapítás számos filléres megoldásából miért nem lehet
egyet sem alkalmazni (azt a cinikus választ, amit a Zalán utcaiak
kaptak ez irányú kérésükre, miszerint a sebesség betartása az
autósok felelősége, elfogadnánk abban az esetben, ha az adó
fizetést sem ellenőriznék a jövőben, hanem a mi felelőségünkre
bíznák).
Végül, nem értjük azt sem, hogy miért is
fizetünk ugyanannyi adót, mint azok a polgártársaink, akik lakó és
pihenő övezeteikben a portalan és nehézgépjármű mentes közút
komfortját élvezik.
Évek óta türelmesen vártunk a helyzet
normalizálására, hiába.
Felszólítjuk Balatonvilágos Önkormányzatát,
hogy tegyen meg mindent e romániai állapotok megszüntetéséért,
tegyen meg mindent gyermekeink egészséges életkörülményeinek
megteremtéséért és cégeinknek se kelljen a jövőben szégyenkezniük
az utca balkáni állapota miatt.
Felszólítjuk Balatonvilágos Önkormányzatát,
hogy postafordultával közölje a fenti problémák megoldására tett
intézkedési tervét, annak végrehajtásának felelősét, határidejét. |
|
|
|
|
360. |
|
|
Név: |
Kalinovits Zoli |
|
E-mail: |
zoli@mta-bvilagos.hu |
|
|
Dátum:
2010.07.12. Idő: 22:11:19 |
|
Üzenet: |
Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével
megtisztelte, munkájával hozzásegítette községünket egy igazán
színvonalas Falunaphoz!
"Emlék" képek:
http://balatonvilagos.hu/gal_falu2010.htm
Előre is elnézést kérek, hogy minden
produkcióról nem készült felvétel, de konferálni is kellett
:) |
|
|
|
|
359. |
|
|
Név: |
Molnárné Sági Mária |
|
E-mail: |
sagimari@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2010.07.07. Idő: 16:53:04 |
|
Üzenet: |
Felkérés!
Balatonvilágos Jövőjéért Közalapítvány
gondozásában megjelenő FEHÉRPARTOK-ALJÁN, Balatonvilágos
helytörténetét feldolgozó könyv megjelenésének támogatására.
A kiadvány: Balatonvilágos története a
község megalakulásának 50. évfordulójára 2011. március
1-ére megjelenő 284 oldalas könyv, melynek borítója
megegyezik a képeslappal. Az a magánszemély, aki 5000 Ft
hozzájárulásával támogatja a helytörténeti könyv megjelenését,
szerepelni fog a könyvben a támogatók listáján, befizetéskor kap
egy képeslapot és a könyv megjelenésétől számított egy hónapon
belül a megadott címre elküldjük a könyv egy tiszteletpéldányát.
A támogatás befizethető, a képeslap
megvásárolható az alábbi helyeken:
Hársfa Vendéglőben,
Barkácsboltban,
Club Aliga Recepcióján,
Heinrich Pálnál, Zrínyi u. 89. szám alatt,
Polgármesternél
A szervezôk képviseletében tisztelettel:
Molnárné Sági Mária elnök |
|
|
|
|
|
|
|
358. |
|
|
Név: |
dr. Éva András |
|
E-mail: |
evaandras@t-online.hu |
|
|
Dátum:
2010.07.07. Idő: 10:16:49 |
|
Üzenet: |
Udvariatlan és elítélendő az a
diszkrimináció, melyet a Pro-Mot alkalmaz az aligai üdülőegyesület
tagjaival szemben, nevezetesen, hogy a tagokat (és azok
hozzátartozóit) csak belépési díj ellenében engedi belépni a Club
Aliga területére. Mindezt azért teszi, mert állításuk szerint az
egyesület elnöke a Pro-Mot érdekeit sértően viselkedik. Azon lehet
vitatkozni, hogy mennyiben voltak károsak a Pro-Mot számára az
elnök által az egyesület érdekében kinyilvánított bírálatok
(amelyekről utóbb maga az elnök állította, hogy az ezeket
tartalmazó cikke a Hírmondóban kifejezetten a magánvéleménye), de
az, hogy ezért a Pro-Mot az egész tagságot ilyen "nem-európai"
módon büntesse, az kifejezetten elszomorító. Nem kétséges, hogy
Világosnak szüksége van a beígért fejlesztésekre. Az is
nyilvánvaló, hogy a bemutatott nagyságrendű projekt a támogatandó
elképzelések mellett generálhat ellenvéleményeket is, amelyek akár
jogosak is lehetnek. A demokratikus szabályok szerint úgy is a
többségi akarat lesz a meghatározó (figyelembe véve természetesen
a törvényi kötöttségeket), viszont a kisebbségnek joga van ahhoz,
hogy véleményét - akár bírálatát - kifejtse. Ezen megsértődni és
ezért büntetni meglehetősen gyermeteg dolog. Az is aggályos, hogy
milyen módon jutott a Pro-Mot birtokába az egyesületi tagok
névsora - ez ugyanis ez felveti a jogosulatlan adatkezelés tényét.
Jó lenne, ha az Önkormányzat - védve a Világoson nem keveset adózó
egyesületi tagok és hozzátartozik érdekeit, akiknek most keményen
fizetni kell a vízparthoz való lejutásért - hathatósan közbenjárna
a Pro-Mot-nál, hogy vonják vissza ezt a sértő, diszkriminatív
intézkedésüket, hogy ne érezzük mi, egyesületi tagok (a
hozzátartozókkal együtt) "kisebbségnek" a világosi közösségben.
(Csak a tisztán látás végett érdemes
megemlíteni, hogy az egyesület legutóbbi közgyűlésén elhangzott,
miszerint ha a tagság leváltja az elnököt, az ingyenes bejutás
azonnal biztosított.)
dr. Éva András |
|
|
|
|
357. |
|
|
Név: |
Erdélyi Józsefné |
|
E-mail: |
arilia@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.07.06. Idő: 14:29:01 |
|
Üzenet: |
Köszönetnyilvánítás
Ezúton szeretném megköszönni A Nők
Egyesülete nevében mindazoknak akik a 2010 június 26.
rendezvényünket támogatta és segítette
Támogatóink:
Balatonvilágos Jövőjéért Alapítvány
Balatonvilágos Község Önkormányzata
Balatonvilágosi Település Üzemeltetési
Intézmény
Mozdulj világos Sport Egyesület
Fehér-partok Turisztikai egyesület
Pro-Mot Hungary Ingatlanfejlesztő Kft
Budapest
Pernecker Antal képviselő Balatonvilágos
Fekete Barnabás Balatonvilágos
Szombathyné dr. Kézi Aranka Balatonvilágos
Vörös Miklós Balatonvilágos
Csepi Sándor Balatonvilágos
Garai Istvánné
Vince Attila Siófok
Kis Mónika
Máté Siófok
Erős Csaba Siófok
Hanák Attila Alsó Tekeres
Dankó Zsolt Siófok
Nagy Tamás Siófok
Szabó Kft Siófok
Gravírozó Siófok
Maukner Krisztián Budapest
Schwarz Éva Balatonvilágos
Quick 5 Print & g Kft
Balatonvilágosi Polgárőr Egyesület
Segítőink:
Kovácsné Krutzler Adrienn
Hollósi Éva Balatonvilágos
Pap Zsuzsa Balatonvilágos
Pernecker Judit Balatonvilágos
Pap Zoltánné Balatonvilágos
Szabó Vanda Veszprém
Bódáné Szöllösi Erika Balatonvilágos
Gombás István
Szöllősi Tiborné
Brassó Sándor
Király János
Erdélyi József
a Szezonnyitó grillverseny sikeres
lebonyolítását.
Köszönet a két grillversenyző csapatnak,
hogy a rossz idő ellenére megtiszteltek bennünket és rész vettek a
versenyen, egyben külön megköszönöm az Új Vinoservice Kft-nek és
vezetőjének Pernecker Antal úrnak a színvonalas grillezés
bemutatását.
Nagyon köszönöm mindazoknak az embereknek
akiktől köszönetet kaptunk a rendezvény lebonyolításáért.
Tisztelettel:
Köszönöm Nők Egyesülete
Ené |
|
|
|
|
356. |
|
|
Név: |
Pap Zsuzsi |
|
E-mail: |
p.zsubi@gmail.com |
|
|
Dátum:
2010.06.30. Idő: 14:11:54 |
|
Üzenet: |
Szerintem, most jó pár ember nevében
ír(hat)ok, köszönjük szépen a színvonalas Szezonnyitó
Grillversenyt. Igaz az idő kicsit jobban a kegyeibe fogadhatott
volna minket, de az apró záporok ellenére is délutánra tele lett a
nézőtér! Köszönjük szépen mindenkinek aki részt vett a
szervezésben a lebonyolításban és aki segített ott ahol tudott!!
Így tovább jövőre is
:-) |
|
|
|
|
355. |
|
|
Név: |
Nagy Katalin |
|
E-mail: |
nincs@a.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.30. Idő: 10:16:30 |
|
Üzenet: |
Érdeklődnék, hogy településükön működik-e
kemping? köszi
Kati |
|
|
|
|
354. |
|
|
Név: |
Molnár Dániel |
|
E-mail: |
daniel@nemosystem.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.30. Idő: 08:00:00 |
|
Üzenet: |
Felkerült a falunapi program!
Itt megtekinthető! |
|
|
|
|
353. |
|
|
Név: |
Baksa Ferencné |
|
E-mail: |
banyarem56@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.29. Idő: 19:58:32 |
|
Üzenet: |
Szeretném tudni mikor lesz látható a Falunapi program? Már
aktuális lenne. |
|
|
|
|
352. |
|
|
Név: |
leány |
|
E-mail: |
roni0416@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.28. Idő: 14:46:46 |
|
Üzenet: |
Üdv! A Szezonnyitó
Grill versenyről hol lehet képeket megnézni? Jó lenne ha feltennék
az oldalra!!! Köszönet! |
|
|
|
|
351. |
|
|
Név: |
Combi |
|
E-mail: |
combi27@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.27. Idő: 09:36:51 |
|
Üzenet: |
Kedves Gabriella!
Szüleim 1987-ben építettek házat a Hunor
utcában (bitumenes rész végénél, 55-ös szám). Előtte a József
Attila utcában laktunk.
Ami mellette szól szerintem, hogy nagyon
csendes nyugodt, erdős terület. Minden közmű van az utcában.
Ami esetleg ellene szólhat hogy nincs végig
bitumen hanem a nagyobb része sóderes-földes, de télen is jól
járható, takarítják az egész utcát. Az M7-es is közel van a
bitumenes résznél, feljebb ugye távolodik, de minket nem zavart a
forgalom még a zajvédő fal előtti időkben sem. Az utca végén egy
katlanban közlekedik a vonat, itt kisebb rengésekre lehet
számítani 150-200 méterre, utána szerintem nem érezhető. A nem
bitumenes rész ki tudja mikor lesz szilárd útburkolattal ellátva,
mert 1987 óta csak az Óvoda utca, Hunor Utca, Kölcsey utca köre
lett bitumenezve...
Üdv: Combi |
|
|
|
|
350. |
|
|
Név: |
Gabriella |
|
E-mail: |
gabicica78@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.23. Idő: 21:27:35 |
|
Üzenet: |
Szándékozunk a Hunor utcában telket
vásárolni, vélemények, ellenvélemények?
Köszönjük |
|
|
|
|
349. |
|
|
Név: |
Erdélyi Józsefné |
|
E-mail: |
arilia@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.20. Idő: 16:42:30 |
|
Üzenet: |
Tisztelettel meghívlak Önt, Téged és kedves
családodat 2010. június 26. napján, Balatonvilágos Község
Rendezvényparkjában megtartandó, szezonnyitó Grillverseny 2010
elnevezésű szabadidő-rendezvényre és családi napra.
Számunkra a Te és családod részvétele
megtiszteltetés
Tisztelettel
Erdélyi Józsefné Aranka
elnök
Nők egyesülete |
|
|
|
|
348. |
|
|
Név: |
Fekete Barnabás |
|
E-mail: |
fekteb@t-email.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.17. Idő: 08:53:33 |
|
Üzenet: |
Az utóbbi időben többen kerestek meg, hogy
kifejezzék elismerésüket a község közterületeinek
gondozottságáról. Mivel ez az elismerés nem engem illet, úgy
azokat ezúton továbbítom a Településüzemeltetési Intézmény
dolgozói felé, kik munkájának köszönhető Balatonvilágos tiszta és
rendezett megjelenése.
Köszönettel: Fekete Barnabás polgármester |
|
|
|
|
347. |
|
|
Név: |
dr. Éva András |
|
E-mail: |
evaandras@t-online.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.15. Idő: 15:46:37 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgármester Úr!
A Zalán utcai ingatlan tulajdonosok
szomorúan vették tudomásul, hogy kérelmüket - miszerint
forgalomlassító fekvő rendőrök lerakásával csökkentsék az utcán
átvágtató és ezzel porfelhőt-dübörgést keltő autósok sebességét -
a képviselő testület elutasította. Hivatkozásuk szerint a
kihelyezett "lakó-pihenő övezet" táblák kellő fékező hatást
nyújtanak (lévén ezek 20 km/óra sebességet írnak elő). Hét végén
volt alkalmam egy kis felmérést készíteni és az a kedvezőtlen
eredmény született, miszerint 10 autóból 8-nak vagy rossz a
sebességmérője, vagy nem ismeri a KRESZ táblát (nota bene a táblán
nincs feltüntetve a 20 km/óra korlátozás). A levelükben említett
fokozottabb rendőri ellenőrzés viszont azt jelentette, hogy
vasárnap 1 (azaz egy) alkalommal átgördült az utcán egy rendőrautó
- ekkor viszont éppen nem sikerült találkoznia egy gyorshajtóval
(a rendőrautó láttán nyilvánvalóan még a megrögzött száguldozók is
visszafogják magukat).
Szóval továbbra is szívjuk a port és nem
gondolunk hálás szívvel az Önkormányzatra (legalábbis addig, amíg
az utcánkon nem lesz aszfalt burkolat).
Üdvözlettel
dr. Éva András (Zalán u. 24) |
|
|
|
|
346. |
|
|
Név: |
Kalinovits Zoli |
|
E-mail: |
zoli@mta-bvilagos.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.14. Idő: 21:16:12 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Molnár Zoltán!
A strandokat a Községünkről /
Térkép
menüpont alatt találja.
Mindkét strand a Zrínyi úton található.
A fizetős a térkép szerint a C2-n,
a szabadstrandot az E2-es mezőben találja. |
|
|
|
|
345. |
|
|
Név: |
Molnár Zoltán |
|
E-mail: |
riccike@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.13. Idő: 10:46:27 |
|
Üzenet: |
Üdvözlöm!
Érdeklődöm, hogy a honlapon hol találom a
világosi strandot. (Zrinyi vagy Rákóczi utca?)
2010-es belépő árait és egyebeket.
Ott nyaraltam többször is, és nagyon jól éreztem magam. |
|
|
|
|
344. |
|
|
Név: |
Hupján Józsefné |
|
E-mail: |
hupjan@t-email.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.11. Idő: 12:09:05 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Érdekeltek! Elolvastam mindent
ami az aligai beruházással kapcsolatosan pro és kontra különböző
orgánumokban megjelent. Ezekből lehet tájékozódni, de mélységében
véleményt alkotni és felelősen hozzászólni nem tudok és nem is
akarok. Egyetértek azokkal, akik vallják, hogy az infrastuktura
fejlesztése nélkül nincs idegenforgalom. Most azonban döbbenten
olvasom a hírt, miszerint a Pro-Mot Hungária Kft. úgy döntött,
hogy a strandhasználatért belépődíjat szed mindenkitől. Azaz
lezárja a Balatont a világosi adófizető polgárok elől is. A cikk
hangulatából érezhető, hogy itt valami bosszú körvonalazódik. Aki
pedig bosszúból cselekszik hiteltelenné válik.
Hajrá Balatonvilágos! |
|
|
|
|
343. |
|
|
Név: |
Fekete Barnabás |
|
E-mail: |
fekteb@t-email.hu |
|
|
Dátum:
2010.06.04. Idő: 22:07:20 |
|
Üzenet: |
Lakossági bejelentéseket kaptunk, hogy
különböző cégneveken közvéleménykutatást folytatnak
Balatonvilágoson a hivatalos cégjegyzékben nem található
vállalkozások. A felmérést végző társaság nem megállapítható,
ezért ezúton kérjük fel a felmérést megrendelő személyt, hogy a
közvélemény kutatás eredményét hozza nyilvánosságra, így
tájékoztatva a lakosságot.
Szombathyné dr. Kézi Aranka jegyző
Fekete Barnabás polgármester |
|
|
|
|
342. |
|
|
Név: |
Molnárné Kiss Márta |
|
E-mail: |
m.kiss.m@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2010.05.16. Idő: 09:51:35 |
|
Üzenet: |
Negatív
észrevételeimet szeretném jelezni, nem az aktualitásairól híres
az oldal, sajnálattal olvastam, hogy a közérdekű információik
között szerepel a Club Aliga uszoda, tudomásom szerint már jó pár
éve bezárták! Ha van egy szép kis község, egy jó weboldal, miért
nem lehet foglalkozni vele, és frissíteni?? |
|
|
|
|
341. |
|
|
Név: |
P.Zsuzsi |
|
E-mail: |
zsubbi@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.05.14. Idő: 11:27:44 |
|
Üzenet: |
Az elmúlt évek
során, annyi fénykép készült rendezvényeinkről. miért nem lehet
feltenni őket egy mappába? Már pár éve ugyanazokat nézegetjük,
semmi újdonság nincs benne....... |
|
|
|
|
340. |
|
|
Név: |
Várhelyi Zoltán |
|
E-mail: |
zozo68@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2010.05.12. Idő: 16:49:18 |
|
Üzenet: |
Településüzemeltetési Intézmény
elégedettségi mutató:
A 2010. 05. 05. 12 óra 27 perckor
nyilvánított véleményt a Tel. Üz. Int. felé.
Idézek: alkoholista, lumpem, hűsölő,
környezetére igénytelen /nézzük meg az ő környezetüket/
Tamás mit tesz a fizetéséért, miért nem
pályázunk, miért nem fogják szigorúban a munkásokat /állandóan
isznak/
Tisztelt véleménynyilvánító!!
Ha már egyszer véleményt nyilvánít ne
névtelenül tegye, hanem merje felvállalni magát!
Mert a dolgozók kikérik maguknak a
valótlan állításokat!
(Talán magából indul ki?)
Szeretettel várjuk személyes
véleménynyilvánításra, ha ki mer állni a dolgozók elé és a
szemükbe mondani a rágalmazásait.
Ezt azért a figyelmébe ajánlanám!!
Rágalmazás
179§ (1) Aki valakiről, más előtt, a
becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy
ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ
el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával
vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő
szabadságvesztéssel, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva követik
el.
Becsületsértés
180.§ (1) Aki a 179.§ esetén kívül mással
szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával,
közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével
összefüggésben,
b) nagy nyilvánosság előtt a becsület
csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen
cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő
szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel
büntetendő.
(2) Az (1) bekezdése szerint büntetendő,
aki a becsületsértést tettlegesen követi el.
Rágalmazás és becsületsértés a hatályos
Btk szerint.
Tel.Üz.Int
Dolgozói |
|
|
|
|
339. |
|
|
Név: |
Szalay Dénes |
|
E-mail: |
szalay.d@c2.hu |
|
|
Dátum:
2010.04.04. Idő: 08:37:17 |
|
Üzenet: |
Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok szülőhelyem
valamennyi lakójának!
Szalay Dénes |
|
|
|
|
338. |
|
|
Név: |
Dluhopolszky László |
|
E-mail: |
dluho@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2010.03.30. Idő: 10:12:31 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Önkormányzat!
Úgy értesültem, hogy testületük leszavazta
az idei Karikatúra Tábort és kiállítást. Éves programjukban mégis
szerepel. Most mi az igazság? Kérdem én a tábor ötletadója.
Egészséges vagyok. Idén is megszervezném a tábort.
Sajnálattal vettem észre, hogy leváltották
Krutzler Adriennt felelős szerkesztőt a Hírmondó éléről. Április
lesz és még mindig csak a januári számot olvashatjuk. Megszűnt a
Hírmondó? Kár, mert nagyon szerettük itt a Rózsadombon is olvasni.
Mihamarabb kérjük, hogy Adrienn folytassa értékes munkáját.
Dluhopolszky László
Táborlakó
A Karikatúra Szövetség vezetője |
|
|
|
|
337. |
|
|
Név: |
Kiss Ferenc Attila |
|
E-mail: |
kissfattila@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2010.03.27. Idő: 11:55:05 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Képviselő Testület
A Világosi Hírmondó 2010. januári számában
megjelent cikkel összefüggésben Balatonvilágos Lakójaként /harminc
éve kötődöm a településhez/ itt vállalkozói tevékenységet
végzőként engedjék meg, hogy leírjam véleményemet, és megosszam a
település lakóival. Kérem, szíveskedjenek jelen levelem Világosi
Hírmondóban történő közzététele érdekében eljárni
A Hírmondó ezen számának hangulata, tartalma
valóban eltér a korábban megszokottól. Úgy tűnik, hogy az egész
nem más – legalábbis kívülről – mint a Polgármester Úr és a jegyző
ellen indított „negatív kampány”. Emlékeim szerint a múltban volt
már ilyen. Ők mindent rosszul, „ártó szándékkal” tesznek, a cikk
írói pedig már-már a megmentő szerepében tündökölnek. Nem itt
élőként a cikkeket olvasva akár hihetőnek is tűnik. Ugyanakkor, ha
valaki szánni tud arra időt, hogy részt vegyen a Képviselő
Testület nyilvános ülésein, olvassa az arról készült
jegyzőkönyveket, melyek a település honlapján hozzáférhetőek, azt
tapasztalja, hogy az ott leírtak egyenesen ellentétei a helyi
újságban kommentáltaknak. Aztán rögtön megfogalmazódik a kérdés,
vajon kinek áll érdekében az olvasók, a lakosság félre
tájékoztatása? Mások rossz színben való feltüntetése?
A részletesség igénye nélkül néhány példa a
valótlanságokra:
A kábeltévé beruházás valóban a Képviselő
Testület jelenleg hatályos HÉSZ módosítási szándékának
megváltozása, a beruházó által földkábellel történő megvalósítás
elutasítása miatt maradt el. Az igaz, hogy a sok légkábel nem szép
látvány, de a rozsdás parabolaantenna a rideg betonoszlop sem az.
(Talán megszoktuk őket?)
A Club Aliga területén megvalósítani kívánt
fejlesztés tervezésével megbízott tervezőiroda készítette korábban
a település rendezési tervét, az akkori testület döntése alapján.
A PRO-MOT Hungaria Kft. Emiatt ezt figyelembe véve bízta meg az
adott céget tudomásom szerint.
Más…
A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a jegyző
asszony elmondja az üléseken a véleményét, jogi álláspontját. Ezt
követően a képviselők némelyike rögtön cáfolja is azt. Igyekszik e
tárgyban képviselő társait is befolyásolni. Egyes képviselők
magukat a falú megmentőiként tüntetik fel, megítélésem szerint a
falut a Club Aliga területén tervezett fejlesztés fogja
megmenteni.
Szomorú szívvel nézem, hogy életerős fiatal
embereknek nincs munkája, pedig dolgozni szeretnének. A környező
nagyvárosokba munkát vállalni a körülményes tömegközlekedés miatt
nem lehet. Aki munkát talál máshol, az elköltözik, és nem jön
vissza többé. Ezáltal is a gyermek létszám nem nő, hanem csökken,
így elöregszik a falu.
Egyesek szerint a Club Aliga fejlesztése
megöli a csendet, a madárfüttyöt, a nyugalmat. De valahol
olvastam, hogy a madárfüttyben, csendben, nyugalomban is ÉHEN
lehet halni. Nagy szükség van a Club Aliga fejlesztésére, minél
előbb, mert a 24-ik órában vagyunk. Megvalósulása esetén
munkahelyek teremtődnek, újra nőhet az óvodában, iskolában a
gyermeklétszám, mert a települések jövője, a gyermekekben,
fiatalokban van.
Had „ÁLMODJAK” talán idővel kisvárossá
fejlődik a falunk. Ahelyett, hogy a több képviselő által évek óta
szajkózott sorsra jutna, nevezetesen, hogy szűnjön meg a Hivatal
és csatlakozzon a település a Balatonkenesei Körjegyzőséghez.
Minél hamarabb túl kell éljük ezt a vegetációs időszakot. A falú
érdekében a szükséges változtatásokat el kell érni a fejlesztő
részéről, és elfogadásra kerülhet a rendezési terv. És végre
elindulhat a beruházás tervezési folyamata. Mindannyiunknak nagyon
kell ez, gyermekeink unokáink, és a településünk jövőét
befolyásolja. Túrizmus, Idegenforgalom. Ez a jövő, mert nekünk itt
élőknek ebből kell megélnünk.
Olyan faluvezetőket, képviselőket szeretnénk
mi választópolgárok, akik ezt felismerik, tesznek a
megvalósulásért, készek a település érdekében döntést hozni, a
véleményünket egy-egy nagyobb horderejű dologban kikérni. Szóba
állni velünk, keresve arra az alkalmat és nem csak a választás
előtti időszakban.
Éttermemben sok ember megfordul, megnézik a
kiállított Club Aliga makettjét, többségüknek tetszik. Mikor
kezdik, kérdezik?
El szem hiszem, ami tudomásomra jutott,
vannak akik a nyaralótulajdonosokat arra agitálják, hogy
jelentkezzenek be a településre állandó lakosként és szavazzanak a
megadott személyekre majd az Önkormányzati választásokon.
Végezetül: minden önkormányzati vezetőt,
tisztségviselőt, települési képviselőt arra kérek, hogy a falu
érdeke vezesse az önkormányzati ügyekben történő döntéshozatal
során, és néha fel kell azt is ismerni, ha a másik érvelése a
helyes…
Kiss Ferenc Attila
Balatonvilágosi lakos
vállalkozó |
|
|
|
|
336. |
|
|
Név: |
Kalinovits
Zoli |
|
E-mail: |
zoli@mta-bvilagos.hu |
|
|
Dátum:
2010.02.16. Idő: 12:43:16 |
|
Üzenet: |
Kedves Olvasók!
Aki használja a facebook közösségi oldalt,
és szeretne Balatonvilágoshoz csatlakozni, a keresőbe ezt írja
be: Balatonvilágos község oldala
100-nál is több fénykép van már fent, és
folyamatos a bővítés.
Örülnék, ha minél többen lennénk!
:) |
|
|
|
|
335. |
|
|
Név: |
Kalinovits
Zoli |
|
E-mail: |
zoli@mta-bvilagos.hu |
|
|
Dátum:
2010.01.19. Idő: 10:12:10 |
|
Üzenet: |
Néhány friss téli képpel bővült a Galéria,
melyet a Községünkről menüpont alatt, a Képgaléria/Téli felvételek
között lehet megnézni.
Ha újra lesz lehetőségem, ismét küldök
képeket. |
|
|
|
|
334. |
|
|
Név: |
Borsos Gergely |
|
E-mail: |
gborsos@vipmail.hu |
|
|
Dátum:
2010.01.17. Idő: 13:51:13 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Polgármester Úr!
Korábbi kérésemre reagálva, szeretném
megköszönni, hogy a nyaralónk mellett vizes árok elvezetését
megcsinálták, melynek következtében nem folyik be végre az
udvarunkra a víz.
Viszont ezzel kapcsolatban érdeklődnék,
hogy úgy marad-e az elvezető vagy ki lesz esetleg kővel támasztva,
hogy az ne omoljon be, és hogy ne kelljen újra ilyen kéréssel
zavarnom a Polgármester Urat.
Valamint érdeklődnék, hogy lehetne-e
arról szó, hogy esetleg én a saját költségemen, a mellettünk levő
területet, gondozva, fákat, virágot növényzetet ültetve, parkot
kialakítanék, hogy egy szép, zöld, virágos terület alakuljon ki...
Örömmel olvasom, hogy a gyalogos lejáró
le lett kövezve, sajnos elfoglaltságaim miatt még nem volt
alkalmam megtekinteni, de remélem erre mihamarabb sort tudok
keríteni.
Az egyik hozzászóláshoz még annyit, hogy
én is javasolnám a községi strandon homokos parttá tételét,
természetesen több okból is, amit most nem részleteznék, amit én
úgy gondolok, hogy ha esetleg a költségek miatt, akár
összefogással is helyre tudnák állítani.
Várom válaszát!
Üdv.:
Borsos Gergely |
|
|
|
|
333. |
|
|
Név: |
Szalay Dénes |
|
E-mail: |
dini952@postafiok.hu |
|
|
Dátum:
2010.01.01. Idő: 19:15:11 |
|
Üzenet: |
Egészségben, sikerekben, és minden földi
javakban gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánok szeretett szülőhelyem
minden lakójának!
Szalay Dénes |
|
|
|
|
332. |
|
|
Név: |
Pataki Tamás |
|
E-mail: |
tamaspataki@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.12.29. Idő: 17:01:01 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Önkormányzat!
Örömmel tapasztaltuk, hogy a strandhoz
vezető földes gyalogút lekövezésre került. Köszönjük szépen. A
községi strand területén található, a jég által összetört kis
parti szakasz homokos parttá való átalakítását javasoljuk. Így
talán a kisgyerekeknek is biztonságosabb lenne.
Intézkedésüket előre is köszönjük: Pataki
Tamás |
|
|
|
|
331. |
|
|
Név: |
Szalai Sándor Balatonvilágos Önkormányzat |
|
E-mail: |
szrozi@freestart.hu |
|
|
Dátum:
2009.11.29. Idő: 19:11:17 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Szalai Sándor mérnök úr!
Balatonvilágos Önkormányzat
Az aszfaltburkolatú utak burkolatának
javításához szeretnék egy észrevételt tenni:
Balatonvilágos, Hunor utca 52.
számú ingatlan előtt is jelentős süllyedés tapasztalható. A
felsorolt javítandó utcák között nem szerepel. Kérjük ennek az
úthibának kijavítását is vegyék figyelembe. Intézkedését előre is
köszönjük: Szabó István |
|
|
|
|
330. |
|
|
Név: |
Kicsák Csaba |
|
E-mail: |
kicsakcsaba@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.10.28. Idő: 18:13:36 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Önkormányzat!
A kérdésem hasonló a 325. hozzászóláshoz.
Érdeklődnék, hogy az Önkormányzat tulajdonában van e építési telek
ami értékesítésre kerül illetve milyen nm áron? várom mielőbbi
válaszukat! Köszönöm |
|
|
|
|
329. |
|
|
Név: |
Kalinovits Zoli |
|
E-mail: |
zoli@mta-bvilagos.hu |
|
|
Dátum:
2009.10.24. Idő: 17:03:29 |
|
Üzenet: |
Korábban olvastam egy
cikket a Világosi Hírmondóban azokról, akik Balatonvilágoson (is)
eldobálják a szemetet.
Szeretném felhívni a
figyelmet, hogy vannak rendkívül jó hulladékgyűjtők (még
szelektívek is), ahová a zacskókat, energiaitalos dobozokat ki
lehet dobni. Hetente kétszer szedjük össze a házunk előtti
utcarészen a szemetet, főleg hétvége után, mert a szemétdobálás
továbbra sem szűnt meg.
Érdekelne az is, hogy
aki kérte a Rákóczi úton található borozó környékén a fák
gallyazását, miért nem tudta elvitetni a levágott ágakat, melyek
június eleje óta a mai napig ott vannak a domboldalban??? Szinte
összenőnek a fűvel... Egész nyáron látták az ide érkező turisták,
arról nem is beszélve, milyen kép alakulhatott ki bennük...
Továbbá nem értem,
miért kell lakott területen belül autóval száguldozni úgy, hogy
egy hónapon belül az utcánkban 2 mókust és egy macskát is elütve
találtunk.
Nem tudom, vajon
milyen érzés lenne annak az illetőnek, aki így rodeózik, ha a
saját háziállatát látná elütve???
A macska egy 80 éven
felüli házaspár háziállata volt, akiknél 5 éve élt, eddig...
A kertünkben van egy
diófa, ahová az utóbbi években 1-2 mókus is eljön az őszi
időszakban. Nagyon kedves látvány, mikor a diót keresik, és ha
kirakunk vizet, még abból is isznak. Tartok tőle Őket sem
láthatjuk sokáig...
Milyen módon lehetne
korlátozni az üdülőövezetben áthaladó autók sebességét?
Tudom, hogy nem lehet fekvőrendőrt elhelyezni, mert
menetrendszerinti buszjárat közlekedik, de biztos lenne más,
hatásos megoldást találni... |
|
|
|
|
328. |
|
|
Név: |
Könnyű Gyuláné |
|
E-mail: |
konnyune@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.10.13. Idő: 11:44:12 |
|
Üzenet: |
Tisztelt önkormányzat a közeljövőben a magánterületemen
veszélyessé vált fákat szeretném kivágatni, milyen engedélyek
szükségesek a munkálatokhoz. Várom válaszukat. |
|
|
|
|
327. |
|
|
Név: |
Hagymás Ferencné |
|
E-mail: |
luucuus@gmail.com |
|
|
Dátum:
2009.10.05. Idő: 19:24:24 |
|
Üzenet: |
no comment:
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/viragladastop-2001328/ |
|
|
|
|
326. |
|
|
Név: |
Bukovszky Zoltánné |
|
E-mail: |
bukovoszky@netroller.hu |
|
|
Dátum:
2009.09.04. Idő: 23:36:50 |
|
Üzenet: |
Világoson jártunk, gyönyörű a kilátás a
Petőfi sétányról, azonban a vasút meredek oldala tele van
parlagfűvel. Kérem a Hivatal sürgős intézkedését, irtását. Haza
kellett utaznom, mivel allergiát váltott ki a szervezetemben.
Üdvözlettel
Bukovszkyné |
|
|
|
|
325. |
|
|
Név: |
Bakos András |
|
E-mail: |
bakos.andras@chello.hu |
|
|
Dátum:
2009.08.19. Idő: 16:39:55 |
|
Üzenet: |
Tisztelt Önkormányzat!
A napokban jártam az Önök településén és
nagyon megtetszett Nekem. Láttam, hogy a Tópart Hotel melletti
részen telkeket parcelláznak. Érdeklődnék, hogy ilyen ingatlanhoz
Önöknél milyen módon lehet hozzájutni. Köszönöm válaszukat.
Üdvözlettel: Bakos András |
|
|
|
|
324. |
|
|
Név: |
Miklós |
|
E-mail: |
bencemiki@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.08.19. Idő: 12:12:53 |
|
Üzenet: |
Polgármester úrtól megkaptam a választ: a
Volán üdülő területe.
Hozzáértőktől kérdezném: mennyibe kerülhet
megcsináltatni úgy, hogy ne vigye szét a fagy?
200? 500? 1M? Több? Aki otthon van ezen a
téren, kérem írjon. Köszönöm. |
|
|
|
|
323. |
|
|
Név: |
Miklós |
|
E-mail: |
bencemiki@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.08.14. Idő: 17:45:08 |
|
Üzenet: |
A parton a Kisfaludy
utca végén is túl teljesen szétszedte a víz azt a kb 10 m2-es
betont. A polgármester úr szerint az magánterület, ezért nem költ
rá az önkormányzat. Tényleg magánterület lenne? Mégis kié? Lehet,
hogy csak félreértettük egymást. Tud bárki bármit arról, hogy mi
lesz a sorsa? |
|
|
|
|
322. |
|
|
Név: |
Márkus István |
|
E-mail: |
markusi@t-online.hu |
|
|
Dátum:
2009.07.26. Idő: 20:21:43 |
|
Üzenet: |
Szombaton egy
nagyszerű lovasprogramon vettünk részt Balatonvilágoson, ahol a
hazai legkiválóbb díjlovasok versenyeztek és tartottak bemutatót.
Este pedig egy nagyszerű és színvonalas rockopera előadás is volt
a helyi lovardában. Ehhez szerettem volna gratulálni a lovarda
vezetőinek. Meglepetésemre az önök honlapján nyoma sincs ennek az
intézménynek. Kérem továbbítsák az üzenetemet és legyenek büszkék,
hogy községükben egy ilyen európai színvonalú létesítmény működik.
Üdvözlettel: Márkus István/Budapest 1121 Arató u.18. |
|
|
|
|
321. |
|
|
Név: |
Tkáč Teréz |
|
E-mail: |
lubostk@post.sk |
|
|
Dátum:
2009.07.23. Idő: 08:19:12 |
|
Üzenet: |
Köszönjük
balatonvilágosi barátainknak, a polgármesternek, az Alig/ha/
színjátszókörnek a csodálatos hétvégét, amit nálatok tölthettünk.
Nagyon reméljük, hogy a két színjátszókör mihamarabb találkozik
nálunk Gímesen. Köszönjük a vendéglátást! Szeretettel Terka és a
Gímesi Színjátszókör. Sziasztok! |
|
|
|
|
320. |
|
|
Név: |
Tkáč Teréz |
|
E-mail: |
lubostk@post.sk |
|
|
Dátum:
2009.07.23. Idő: 08:02:43 |
|
Üzenet: |
Szeretnénk
gratulálni a falunapi rendezvényhez. Nagyon jól éreztük magunkat.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy fiatal csoportként alkalmunk
adódott részt venni egy ilyen nagyszerű rendezvényen. Köszönjük!
Szeretettel a Gímesi Kórus! |
|
|
|
|
319. |
|
|
Név: |
Sándor János |
|
E-mail: |
csikar24@vipmail.hufalunapok |
|
|
Dátum:
2009.07.19. Idő: 10:46:21 |
|
Üzenet: |
Nagyon jól éreztük
magunkat a Falunapokon! Jókat fociztunk. Köszönjük a vendéglátást!
A hajdúszoboszlói foci csapat! |
|
|
|
|
318. |
|
|
Név: |
Fekete Barnabás |
|
E-mail: |
bvilagos.polg@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2009.07.17. Idő: 09:42:40 |
|
Üzenet: |
válasz egy
kíváncsinak
Tisztelt Kíváncsi!
A területszervezési
eljárásról szóló törvény értelmében a megyeváltás szándékát
kimondó képviselő-testületi határozatot követően meg kell keresni
az érintett államigazgatási szerveket, így mindkét megye
közgyűlését is. Somogy Megye Közgyűlése egyhangúlag és tapssal
üdvözölte a szándékot, Veszprém Megye Közgyűlése vegyesen fogadta
ugyanezt. A hangzatos ígéretek ellenére a mai napin nem megoldott
a kistérségi központ Balatonalmádi és Balatonvilágos
tömegközlekedési közvetlen kapcsolata.
Tisztelettel: Fekete B. |
|
|
|
|
317. |
|
|
Név: |
Laczhegyi László |
|
E-mail: |
laczhegyi@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2009.07.12. Idő: 09:10:41 |
|
Üzenet: |
Club Aliga rt.
Érdeklődöm, hogy a közszemlére kitett Club
Aliga beépítési irománya kapcsán a hivatalos üzenőben feltett
kérdéseimre (tervező neve, kamarai száma, stb.) mikor kapok érdemi
választ. Megjegyzem, hogy a 30 nap többször lejárt. A választ
e-levélben kérem a nyilvánosság és költségkímélés céljából.
Üdvözlettel: Laczhegyi László |
|
|
|
|
316. |
|
|
Név: |
Egy kíváncsi |
|
E-mail: |
fancsi@kivancsi.hu |
|
|
Dátum:
2009.07.10. Idő: 16:51:56 |
|
Üzenet: |
Meg tudná valaki válaszolni a kérdést:
Miért tapsolt Somogy Megye Közgyűlése annak, hogy Balatonvilágos
képviselői megszavazták a polgármester megyeváltási szándékát.
Mikor volt ez a közgyűlés? |
|
|
|
|
315. |
|
|
Név: |
Választó Polgár |
|
E-mail: |
tavaszvaro00@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.07.07. Idő: 02:43:27 |
|
Üzenet: |
Miklós János
közérdekű kérdést feszeget. Az önzés és az igazgatási jog előzi-e
a közérdeket? Van e felelőse a helyzet kialakulásának? Ezt
célozta-e az igazgatási jog átadása? Van-e törvényes feloldás? |
|
|
|
|
314. |
|
|
Név: |
Bitera Lajos |
|
E-mail: |
bila@soldier.hu |
|
|
Dátum:
2009.07.04. Idő: 08:41:34 |
|
Üzenet: |
A "Club Aliga"
Fő-(keleti) bejárata mellett jobbra sok információt (információs
iroda/személyi beléptető) kaphat minden érdeklődő - horgászok,
ajándékkeresők; árusítanak üdítő/frissítő italokat (ÚJ), friss
hentesárukat és van gyógyszertár... - Balra szelektív
hulladékgyűjtő (papír, üveg, műanyag), melynek csupán az egyik
"bedobó" oldala közelíthető meg (!?)... |
|
|
|
|
313. |
|
|
Név: |
Erdélyi Józsefné |
|
E-mail: |
arilia@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.06.22. Idő: 20:13:18 |
|
Üzenet: |
Szeretettel meghívunk mindenkit, aki
csodálatos környezetben a Balaton közvetlen közelében szeretne
eltölteni egy napot,
Kellemes kikapcsolódást és nagyszerű
felejthetetlen élményt nyújthat a rendezvényünkre jelentkezőknek.
2009. június 27-én rendezzük meg
Balatonvilágoson a GRILLVERSENYT.
Idén ezen a napon kerül sor a Balatonvilágos
Jövőjéért Közalapítvány GULYÁSÁGYÚjának felavatására is, melyben a
balatonvilágosi Nők Egyesülete fog paprikás krumplit főzni. Ebből
ingyenesen bárki kérhet kóstolót.
A hagyományokhoz híven idén is sor kerül a
grillverseny napján a
SZEZON SZÉPE
választásra!
A jelentkezés feltételei:
- csinos megjelenés, vonzó külső
- minimum 16 éves életkor
Ha szívesen maradna a verseny után a Balaton
partján nyaralni, úgy kérem, hogy szállás igényét szíveskedjen
jelezni, hogy kedvezményesen tudjunk szállást biztosítani.
Baráti üdvözlettel:
Erdélyi Józsefné
Nők Egyesülete
elnök
Érdeklődni:
Telefon:30/641-48-97 |
|
|
|
|
312. |
|
|
Név: |
Végh Zsófia |
|
E-mail: |
zsofia.vegh@gmail.com |
|
|
Dátum:
2009.06.16. Idő: 20:39:35 |
|
Üzenet: |
Kedves tulajdonosok!
Kiadó nyaralót keresünk aug. 10-16. közötti
időszakra 8 fő részére.
Ajánlataikat a fenti e-mail címre várom.
Köszönettel, Végh Zsófia |
|
|
|
|
311. |
|
|
Név: |
Bódig Dorottya |
|
E-mail: |
bodorka95@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2009.06.09. Idő: 18:13:34 |
|
Üzenet: |
Jó napot kívánok!
Lenne két kérdésem mely egy iskolai
feladathoz kell. első kérdésem: Milyen családnevek gyakoriak,
jellegzetesek Balatonvilágoson?
Második: Kik a település legidősebb
polgárai?
Előre is köszönöm a a mihamarabbi
választ!
Üdvözlettel: Bódig Dorottya |
|
|
|
|
310. |
|
|
Név: |
Dr. Wimmer Péter |
|
E-mail: |
wimmerp@ediport.hu |
|
|
Dátum:
2009.06.09. Idő: 14:42:00 |
|
Üzenet: |
Én olyan információt kaptam miszerint a
civil szervezetek "megszavazták", hogy a sport eseményeket is
szombaton rendezzék meg.
Üdvözlettel,
Wimmer Péter |
|
|
|
|
309. |
|
|
Név: |
Fekete Barnabás |
|
E-mail: |
bvilagos.polg@invitel.hu |
|
|
Dátum:
2009.06.08. Idő: 08:31:04 |
|
Üzenet: |
Dr Wimmer Péter úrnak!
Ismereteim szerint a Mozdulj Világos Sport
Egyesület vállalta a községben a sportrendezvények szervezését,
rendezését. A falunapi rendezvény sporteseményiet is saját
belátásuk szerint szervezhetik meg.
Üdvözlettel: Fekete B. |
|
|
|
|
308. |
|
|
Név: |
Dr. Wimmer Péter |
|
E-mail: |
wimmerp@ediport.hu |
|
|
Dátum:
2009.06.03. Idő: 21:01:02 |
|
Üzenet: |
Falunap
Évek óta próbálom elérni, hogy a falunapon a
kulturális és sport programok ne ugyan azon a napon kerüljenek
megszervezésre. A Falunap három napra van kiírva az idén is, mégis
csaknem minden szombatra van tervezve. Az eredmény az, hogy akik a
sport rendezvényeken indulnak nem láthatják, se nem vehetnek részt
a kulturális rendezvényeken, és fordítva. Aki több területen
aktív, valamit fel kell adjon. Tavaly mi egy tenisz meccset
kellett feladjunk, hogy a színdarabon, amiben szerepeltünk ott
lehessünk. Vannak akik dalköri fellépésüket kell lemondják a sport
miatt. Az előadók is joggal hiányolják a sportolókat, és a
sportolók a közönséget, akik ott lennének, ha az nem ütközne
valami más rendezvénnyel. Egy szombati kulturális és egy vasárnapi
sport nap biztosan emelne a falunap sikerén.
Vajon miért nem lehet így? Önző érdekek?
Megszokottság? Nem tudom, de az idén ismét így lesz.
Kénytelenek leszünk bojkottálni a
sportversenyeket, habár a Mozdulj Világos SE alapító tagjai
vagyunk, s nagyon ott lenne a helyünk, mert a színjátszó kör és a
dalkör is a szívünkön van.
Ha egyetértesz, segíts nyomást gyakorolni
azokra, akik a döntéseket hozzák, hogy az értelem győzhessen.
Köszönöm,
Wimmer Péter |
|
|
|
|
307. |
|
|
Név: |
Miklós János |
|
E-mail: |
em1jani@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2009.06.03. Idő: 20:22:42 |
|
Üzenet: |
Balatonaligai kilátó
Megdöbbenve tapasztaltuk a környék
lakóival, nyaralótulajdonosaival együtt, hogy a régi kilátó el
lett kerítve, mint magántulajdon. Ezelőtt kb.30 évvel ezen a
helyen társadalmi összefogással épült az első lejáró a Balatonhoz
amit az akkori Tanács később szépen felújított, padokat helyezett
ki a kilátóhoz. A későbbi helyzet egyre elkeserítőbb lett. A
lejáró a Balatonhoz életveszélyessé vált, a padok, szemetesek
vandál pusztítás áldozatául estek. Az egész hely gazdátlan volt.
Az elmúlt hetekben az egész terület hirtelen magánterület lett és
el lett kerítve. Megszűnt a szép kilátás a Balatonra, ahova
környékbeliek gyakran kijártak a naplementét megnézni. Most
helybeliek megpróbálnak maguknak egy másik kilátót kialakítani
minden Önkormányzati segítség nélkül.
/csak meg ne büntessék őket/
Kíváncsi lennék más hozzászólásokra,
illetve az Önkormányzat véleményére is. |
|
|
|
|
306. |
|
|
Név: |
Bitera Lajos |
|
E-mail: |
bila@soldier.hu |
|
|
Dátum:
2009.05.28. Idő: 14:08:26 |
|
Üzenet: |
Katonai pálya
Ha "véletlenül" van érdeklődő, klikk
(vagy másolással címbevágás) az alábbi linkre:
http://www.hm.gov.hu/miniszterium/palyazatok/hm_bba_kozepiskolai_osztondij |
|
|
|
|
305. |
|
|
Név: |
Hupján Mária |
|
E-mail: |
hupján@t-online.hu |
|
|
Dátum:
2009.05.25. Idő: 16:32:25 |
|
Üzenet: |
Május eleje óta gyönyörű hétvégék várják a weekendezőket. Már a
Balaton vize is nagyon kellemes hőmérsékletű. Ezért döbbenetes a
szabadstrand állapota. A stégnek nyoma sincs, és annak sem, hogy
ott valami készülődne. Csak bűz és mocsok van. Mi az elképzelés,
történik itt egyáltalán valami, mert a szezon évek óta május
elején beindulhatna egy kis odafigyeléssel. A sok jó dolog
mellett, ez nagyon visszás. Remélem, hogy ez az állapot csak
átmeneti, rövid időn belül ismét kulturált körülmények között
használhatjuk kedvelt szabadstrandunkat. Egy bizakodó és adófizető
ingatlan tulajdonos. Üdvözlettel: Hupján Mária |
|
|
|
|
304. |
|
|
Név: |
p.timi |
|
E-mail: |
masztitti@citromail.hu |
|
|
Dátum:
2009.05.10. Idő: 21:50:33 |
|
Üzenet: |
Kiadó nyaralót keresünk hosszú hétvégére!
2 fő + 1 spániel kutyus, aki lakásban él velünk!
a fenti email címre várom ajánlataikat!!
előre is köszönöm!!
p.timi |
|
|
|
|
303. |
|
|
Név: |
Molnár János |
|
E-mail: |
molnar.rozsakert@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.05.10. Idő: 13:22:43 |
|
Üzenet: |
Elképzelhető, hogy dr. Nagy Miklós képviselő
úr nem vett részt azon a testületi ülésen, de a lényegen ez nem
változtat. Bizonyítható, hogy a kistérségi váltás mellett
kardoskodott, kár ezt vitatni.
A visszavonó határozat dátuma valóban
hibásan került közlésre. Sajnos erre később került sor, ellenkező
esetben lehetőség lett volna a népi kezdeményezésre történő
megyeváltási folyamat folytatására.
Az orvosi ügyelet valóban 2004-ben került
Siófokra, de a kistérségi keretek között való működtetése
továbbiakban csak a csatlakozással valósulhatott volna meg.
Kár, hogy a levél írója nem írta alá a
nevét!
Molnár János |
|
|
|
|
302. |
|
|
Név: |
Választó Polgár |
|
E-mail: |
tavaszvaró00@freemail.hu |
|
|
Dátum:
2009.05.09. Idő: 12:54:30 |
|
Üzenet: |
A Világosi Hirmondó áprilisi számában Molnár
János képviselő úr által irt hozzászólás eléggé pontatlanra
sikerült.
Nem stimmel a megyeváltási kezdeményezést
visszavonó határozat dátuma. Szó sem volt még semmiféle
kistérségről, amikor az orvosi ügyelet 2004-ben Siófokra került.
Azért változott meg mert az ügyelet Balatonakarattyán megszünt.
Mellesleg dr. Nagy Miklós márcsak azért sem lehetett szószólója a
megyeváltás ügyének a határozat meghozatalakor, mert azon az
ülésen ott sem volt. Javaslom az ülés jegyzőkönyvének elolvasását,
és a pontosságra való törekvést. |
|
|
|
|
301. |
|
|
Név: |
Nagy Julianna |
|
E-mail: |
blabladum@gmail.com |
|
|
Dátum:
2009.04.14. Idő: 09:28:08 |
|
Üzenet: |
Tisztelt
Balatonvilágosiak!
Munkavállalás miatt keresek első sorban Balatonvilágoson fűtéssel
ellátott kiadó lakást, házat hosszú távra. Ha tudnak segíteni,
kérem küldjenek egy emailt a fenti email címre! Köszönöm |
|
|
|
|
Korábbi bejegyzések |
|